Feliratkozás: asztrotajkep.hu | Aktuális
Az év legfényesebb teliholdja: a szuperhold
2012. május 17.
FULLMOON120504ladanyiweb.jpg,

Az év legfényesebb teliholdja: a szuperhold
2012-ben május 6-án hajnalban érte el legnagyobb földközelségét égi kísérőnk, amikor szinte nappali fénnyel borította be a tájat.
A Hold pályamozgásának sajátosságai miatt az égitest Földhöz viszonyított távolsága nagyban eltérhet: a legközelebbi (perigeum) és a legtávolabbi (apogeum) pozíció között közel ötvenezer kilométer van. A vasárnapi jelenség idején a Hold látszólagos átmérője 14 százalékkal, fényessége 30 százalékkal mutatkozott nagyobbnak, mint az év átlagos teliholdjainak esetében.
 
Sokan úgy gondolják, hogy távcsővel szemlélve a legtöbb felszíni részlet telihold idején látszik az égitesten. Ez azonban korántsem így igaz, ugyanis az egyes alakzatok a megvilágított és a sötét rész határvonala, a terminátor mentén válnak igazán térszerűvé. Tehát a felföldek, tengerek, kráterek szerkezetének megfigyeléséhez inkább a teljes megvilágítottság előtti és utáni éjszaka a kedvező, mint ahogyan az alábbi, csillagászati távcsővel készült képen is láthatjuk.
 
A szuperhold kelése szombaton még napnyugta előtti időpontra esett, ezért viszonylag szolid kontraszttal fénylett a látóhatár felett. Ennek ellenére a jelenség, a kissé felhős, párás légkörben is impozáns látványt nyújtott a Veszprém melletti repcetábla felett.
 
Megjelent:
SUPERMOON120505LADANYIWEB.jpg,

Az év legfényesebb teliholdja: a szuperhold
hidegkut120430ladanyiweb.jpg,

Az év legfényesebb teliholdja: a szuperhold
« vissza
Twan
National Geographic
Hama
naturArt
Hírlevél
Adja meg email címét:
facebook