A Kanári-szigetek emblematikus hegycsúcsa, a Teide, a maga 3718 méterével az Atlanti-óceán legmagasabb pontja. A vulkanikus eredetű formáció környezetét nemzeti parkká nyilvánították, ami egyúttal az UNESCO világörökségek is része. A holdfénnyel borított tájat a májusi virágok varázsolják éjszaka is színessé, fölöttük pedig a csillagok koncentrikus íveket járnak be a Sarkcsillag körül. Érdekes megfigyelni, hogy az égi pólus, a hely földrajzi szélességével párhuzamosan, hozzávetőleg húsz fokkal alacsonyabban látszik a hazánkból megszokottnál.

 

A kétezer méteres tengerszint feletti magasságban kezdődő kaldera az átlagos felhőszint fölé emelkedik, így a partvidéket borító felhőpárna gyakran a lábunk alatt helyezkedik el. Az erősen fénylő Hold árnyékában levő alak sziluettjétől jobbra fénylő csillagban a Jupitert tisztelhetjük.

 

Az alacsony földrajzi szélesség miatt a Tejút középpontja, és egyben leglátványosabb területe, magasan húzódik a horizont felett: a Roques de Garcia bizarr sziklaformáinak kulisszájával az égi Országút szinte megfogható közelségben látszik.

 

A kígyószisz nemzetségnek a szigeten tenyésző, embermagasságú faja (Echium wildpretii) népszerű fotótéma, főleg, ha a háttérben az éppen felkelő Tejút és egy véletlenül felvillanó meteor is hatványozza az élményt.

 

Nem véletlenül telepítettek a múlt század hatvanas éveiben a Teide mellé egy egész csillagvizsgáló komplexumot, számos észlelési és kutatási ágnak adva lehetőséget: a kellemes klimatikus viszonyok, a tengerszint feletti magasság és a kitűnő légköri nyugodtság, mind együtt van.

 

Tenerife pálmafákkal szegélyezett délnyugati tengerpartja igazi turistaparadicsom, ugyanis még a szigeten belül is átlagon felüli a napsütéses órák száma. Ez alkalommal a Hold-Jupiter együttállást sikerült lencsevégre kapni az idillikus környezetben.

 

Utolsó esténken a lenyugvó Napból legyező alakban kiindulva, a fény szóródásán alapuló Tyndall-sugarak díszítették a narancsosba borult égboltot; szimbolikusan, mintegy méltó búcsút intve számunkra.