2025. december 31.

Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt fenntartásának keretében a városról újabb asztrofotók, publikációk, előadások születtek. Az év sikerélménye, a Gizella-díj mellett a HUNOR nemzeti kutatóűrhajós-programba történt bekapcsolódás volt.

A 2025-ös év keretében az volt a célom, hogy a "Veszprém felett az ég" projekt keretében szerzett tudás- és képanyagot továbbra is hasznosítsam, új jelenségekkel fejlesszem és az eredményeket a nagyközönség elé tárjam. 

Március elsején a hamuszürke fénnyel kiegészült holdsarlóról sikerült újszerű képet készíteni a modern fototechnika alkalmazásával, amelyből publikáció is született. A VSZC Táncsics Mihály Technikum diákjai számára a komplex természettudomány oktatásában innovációnak számító aspektusból mutattam be a várost. Április 12-én a húsvétot jelző telihold kelését sikerült megörökítenem, és az eredményt a National Geographic honlapján közzétenni.

A fotográfiai és oktatási területen végzett tevékenységemet Veszprém városa az egyik legrangosabb elismeréssel a Gizella-díjjal jutalmazta. A laudációban méltatták az EKF keretében végzett munkámat is. A PLANET LENS 10. jubileumi Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivál keretében a FOTON-ban kerültek kiállításra a Veszprémről készített képeim, ahol előadást is tartottam távcsöves bemutatással kísérve.

A HUNOR (Hungarian to Orbit) programba asztrofotóimon keresztül kapcsolódtam be: sikeresen megörökítettem a Nemzetközi Űrállomás Veszprém feletti útját, amelyen éppen Kapu Tibor kutatóűrhajós is tartózkodott. A II. Hazai Űrkongresszuson felkérést kaptam a HUNOR program fotografikus prezentálására. Az anyag bemutatásra is került novemberben Balatonfüreden a Kongresszusi Központban.

Óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy az egyik EKF projekt keretében készült képemet ajándékozta Porga Gyula polgármester úr Veszprém és Passau testvérvárosi kapcsolatának 25 éves évfordulója alkalmából a passaui főpolgármester, Jürgen Dupper részére.

„A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.”