2017. június 4.

A Csillagászat Napján az Eiffel-torony látványos fénycsóvával köszöntötte égi kísérőnket.

Bonsior Paris!
2017. áprlilis 29-ét Párizsban a Montparnasse-torony tetején ünnepeltem, abban a reményben, hogy az égitestek is megmutatják magukat a francia főváros éjszakai panorámája felett. Előzetes tervemet a Fortuna is kegyeibe fogadta; kalandos körülmények közepette ugyan, de csodálatosan tiszta idő köszöntött rám. Hosszan tartó sorban állás, liftezés, a látogatók tömegében vívott pozícióharc után, 210 méter magasban, végre elfoglaltam tenyérnyi helyemet a kitartóan fújó szélben. A fáradság azonban mindenért kárpótolt; a szürkület előre haladtával egymás után tűntek fel a csillagok a városi fényözönben.
 
A nyugati horizont felett a háromnapos, hamuszürke fénnyel kiegészült holdsarló utalta a tájat. Mellette, a Betelgeuse vezérletével, az Orion lenyugvását követhettük nyomon. Közvetlenül az Eiffel-torony felett, két halvány fénypontként, a Mars, és az előző nap csillagfedésének főszereplője, az Aldebaran pislákolt.